2009. december 31., csütörtök

Karácsonyi képek

Mindannyian nagyon vártuk már a karácsonyt. Izivel írtunk-rajzoltunk levelet a Jézuskának, hogy tudja milyen ajándékoknak örülne igazán. Utólag átgondolva, minden kívánsága teljesült, pedig néha nagyon pernahajder volt!
Nagyon tetszett Izinek a karácsonyfa, amikor meglátta tátva maradt a szája és azt mondta - Varázslat, csoda!. Ezt a Kippkopp karácsonyából tanulta. :)

Karácsony másnapján:


Sáráék is átjöttek, Izi nagyon boldog volt, hogy végre játszhatott kis barátnőjével és Ede babával. Teljesen feloldódtak a játékban és táncban, nagyon aranyosak voltak így együtt!

2009. december 7., hétfő

2009. december 6., vasárnap

Mikulás

Tegnap délután nálunk járt a Mikulás. Izi nagyon várta már, segített süteményt készíteni is. Mikor megérkezett végre a Mikulás, Izi nagyon megszeppent, főleg mikor szembesítette a sok kópésággal amiket mostanában csinált. Hősiesen visszatartotta a sírást, de nem sokon múlt hogy pityeregjen. Utána viszont alaposan meg is dicsérte a Mikulás és kapott ajándékokat. Többek között egy lábtyűt ami nagyon jól áll neki!
Azóta mindenkinek meséli, hogy miket mondott a Mikulás bácsi és persze továbbra is rosszalkodik...


2009. november 24., kedd

Az úthenger, a bárányapuka és a kistestvér

Pár hete teljesült Izi egyik álma. A bácsi megengedte, hogy felüljön az úthengerre és azt nyomogathatott amit csak akart. Szerintem sokáig fog erre a pár percre emlékezni!
A félelmetes Mici bárány. Miután halálra rémítette a lányokat az iszonyatos bégetésével, vitte őket pár kört. Kb. 5 cm vastag igazi bárányszőr+ 30 kg....


Itt pedig már komoly felkészülés folyik a kistestvér fogadására. Azt tervezzük, mindenki majd a saját kisbabáját cipeli kendőben. Izinek nagyon tetszik az ötlet!

2009. november 9., hétfő

Új babák

Elkészült a két legújabb baba, ezek mások mint az eddigiek. Nekem nagyon tetszenek, Izi is megdicsért: Anya, szép babát varrtál!

2009. október 26., hétfő

Új manócska

Izinek varrtam ezt a lábas-copfos-csipkés manólányt tegnap. Nagyon teszik neki, mert pici (16 cm) és könnyű, de mégis olyan mint egy baba.

2009. október 23., péntek

Izi és a töklámpás

Tegnap délután Nókáéknál elkészült a töklámpásunk kifaragása, itthon pedig kivágtam a mintákat. Elsőre nem is lett nagyon rossz, csak egy helyen törtem el véletlenül, de nem nagyon látszik. Izinek nagyon tetszik a lámpás, mindig elfújja a gyertyát. Ez szerinte nagyon mókás, szerintünk már nem annyira....

2009. szeptember 15., kedd

Horvátország

Rengeteg kép készült a nyaralásról, néhány a legjobbak közül: